Miközben a forrongó Száhel-övezetben lévő országba készül egy 200 fős magyar kontingens, addig a csádi vezetés váratlanul kitette a francia katonákat a területéről – Oroszország pedig általában kíméle ...
Ugrásra készen áll a HM szerint a közép-afrikai Csádba készülő magyar katonai kontingens, bár továbbra sem tiszta, mi a célja ...
Orbán Viktor miniszterelnökkel néha beszélnek fociról, de mivel a Honvéd már nem NB I-es csapat, így a nagy viták már ...
Az 53 éves politikusnak korábbi két házasságából három fia született. 15:37 Semjén Zsolt lehúz egy felest, aztán céloz – ...
Hosted on MSN28d
Magyar származású gázai túsz szabadulhat a tűzszüneti megállapodással, Szijjártó Péter is megszólalt az ügybenKésőbb arra lettek figyelmesek, hogy Hamász-terroristák elkezdtek kopogtatni az ajtón a puskáik ütőszárával, és a szomszédaink fia sírva kérte, hogy nyissuk ki az ajtót, különben ...
például „hazánk fia, Soros György” hálózatán keresztül. Amikor pedig a demokraták és a hálózataik rá akarják kényszeríteni más országokra, amit helyesnek gondolnak, Orbán szerint több dolog is ...
március 23-i megállapodásról kapta. Ekkor a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya, Joseph Kabila elnök vezetésével – aki Laurent-Désiré Kabila fia – tűzszüneti egyezményt kötött a túlnyomórészt ...
Később arra lettek figyelmesek, hogy Hamász-terroristák elkezdtek kopogtatni az ajtón a puskáik ütőszárával, és a szomszédaink fia sírva kérte, hogy nyissuk ki az ajtót, különben helyben lelövik.
A többieknek még annyijuk sincs, mint Pintérnek, a legtöbben egy fia gépkocsit sem tüntettek fel a vagyonnyilatkozatukban. Ami azért is szignifikáns, mert mi, többi magyar emberek, akik nem vagyunk ...
Mohammed Ben Sulayem, the FIA president, has acknowledged that Johnny Herbert’s “conflict of interest” made his position as an F1 steward untenable. And he revealed that the former F1 ...
FIA President Mohammed Ben Sulayem has announced plans for big changes in Formula 1 race direction ahead of the 2025 season, bringing back the system of using multiple race directors, as reported ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results